2009. augusztus 16., vasárnap

Puncs torta


Ez a torta a pedig a legkisebbemnek készült. :) Igen, a képen látható gikszer annak tudható be, hogy ő minden áron eper díszítésűt szeretett volna és ekkor már nem igazán volt szezonja a szamócának, így csak fagyasztottat kaptam, ami díszítés után el kezdett kiengedni, ezzel csúnyán levet engedve a tortára. Próbáltam szalvétával és egyebekkel leitatgatni, de hasztalan próbálkozás volt, így a végén inkább ráhagytam.

Az elkészítése a nálam megszokott módón történt:
Tészta alap: 2 lapot sütök egyenként 2 tojásból vizes piskótának, majd a 3. lap az 4 tojásos sima piskóta.

Krém: Ahogy a lentebbi kerek tortánál megtalálható, annyi különbséggel, hogy elhagyjuk a kakaóport és helyette piros ételfestéket használunk és a rumaroma is csak lényegesen kevesebb!!!!!

Megtöltjük a lapokat a krémmel, a külsejét és a tetejét is tortának, majd megdíszítjük. Hát ennyi és akár még szép is lehetett volna, ha a fagyasztott eper nem bánik ki velem! :)))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm az üzeneted, hamarosan olvasható lesz!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails