2009. május 29., péntek

Bodza szörp


Nagyon nagy favorit nálunk a bodza szörp vagy csak hígított változata is. Eddig inkább csak az "ivóst" készítettem, de rákerestem a neten a szörpre és elkezdtem a "gyártását". :)
Hozzávalók: 5 liter víz, 2 kg cukor, 4 egész citrom, 2 kk szalicil, 3-4 dkg citromsav és annyi bodza virág, amit majd nem ellep a szirup.
Igazság szerint a neten ehhez a mennyiséghez kb. 5-6 virágot írnak, de nekem úgy nem volt elég intenzív a színe és az íze. Sőt, egy másik helyen azt javasolták, hogy kb. 20-30 dkg cukrot karamellizáljunk meg és adjuk a sziruphoz. Csináltam egy ilyet is, annak volt már színe rendesen. :)

Szóval a virágokat leöblítjük óvatosan, majd a felforralt vízből-cukorból készült sziruphoz adjuk, hamár kihűlt(!!) Én ekkor karikáztam bele, az előtte megmosott citromokat is és a szalicilt is. Meg csaltam kicsit és nagyjából tettem bele 3 dkg körüli citromsavat is. Ez ízlés kérdése. Lefedve 4-5 napig állni hagyjuk, néha megkeverjük. Majd leszűrjük és üvegekbe töltjük. Nagyon finom és frissítő ital, csak sajnos szezonális a virág és hiába akartam annyit eltenni, hogy télire is jusson, ez persze nem sikerült. :))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm az üzeneted, hamarosan olvasható lesz!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails