A néni szerint csak zománcos lábosban lehet főzni ezzel a technikával, de én megcáfolom. Működött rozsdamentes, duplikált aljú edényben is! Az edény aljába annyi 10%-os ecetet öntünk, hogy körbe tudjuk futtatni az edény aljában, mint pl.a palacsintasütőben a tésztát. a lényeg, hogy érintkezzen az ecet mindenhol az edény aljával. Az ecetet az edényben hagyjuk!!
Majd a kimagozott, FELEZETT szilvát az edénybe tesszük. Anyukám mindig ledarálta a szilvát és most már tudjuk, hogy ez lett az edénye végzete, mert darált szilvával nem működik a keverés nélküli, ecetes technika, leég!! Az edény megtöltésénél számoljunk azzal, hogy a szilva idővel levet enged és megemelkedik az edényben, tehát nem tanácsos teljesen peremig tölteni. :) Lassú tűzön elkezdjük főzni. Én 10 percenként kerülgettem a tűzhelyhez, szaglásztam és ellenállhatatlan vágyat éreztem arra, hogy megkavarjam, de ki kell bírni. :))
A teszt adag mennyiségű szilvát ( fentebbi képen látszik a súlya) én 3 óra hosszán át kibírtam, hogy nem kavartam meg, de ott "bűnbe estem", onnantól kezdve viszont mát kell kavargatni, de azért nem mindegy, hogy a konkrét tűzhely mellett állás ideje csupán 1 órára zsugorodott. Ezen tapasztalaton felbuzdulva utána még főztem egy 13 kg-os adagot is, azt már nagy zománcos lábasban, legalább 6 óra hosszat rá sem néztem és azt követően még egy másfél órát sütöttem, hogy meg legyen az a kellemesen sűrű, kemény állaga. Azért nagyon nem mindegy, hogy a 6 óra kevergetés, tűzhely mellet ácsorgás helyett eltettem befőttnek 14 kg körtét.... A kedves ismerős néni azt mondja, hogy Ő este felszokta tenni egy nagy lábasban a szilvát, lefekszik aludni és reggelre kész a lekvár, csak üvegezi befele. Én ilyen bátor nem voltam és talán soha nem is leszek. :D
Amikor kész a lekvár, akkor kevés nátrium benzoátot kevertem bele, üvegekbe raktam, lezártam és száraz dunsztba tettem.