2009. június 2., kedd

Előszülinapi csoki torta


Legkisebbem sérelmezte, hogy ő nyári születésű lévén, kimarad az ovis ünneplésből. Hát ezen ne múljon, ma tartottunk előszülinapot neki és igazán nagyon örült. Gondolom a tortám nem csak jól mutatott, de ízletes is volt, mert a zsibongóban az egyik kislány odaszólt, hogy "nagyon finom volt ám a torta!" :) Ennél több elismerés nem kell szerintem. :) Majd jön a recept is, bár nem lesz egyszerű, mert én már csak gondolomra adagolom a hozzávalókat. Azért megpróbálom majd receptbe önteni. :)

Tehát: 2 tojás fehérje, 2 ek víz, 4 ek cukor, amit kemény habbá verünk.Bele a 2 tojássárgája, 4 ek liszt, 1/2csomag sütőpor. Csatos tortasütőbe teszem, majd előmelegített sütőben 160 fokon készre sütöm. Ebből az un. vizes piskótából kettőt sütöttem. Az alsónak egy masszívabb sima piskótát készítettem 4 tojásból. Ez kerül alulra a jobb tartása miatt.

Krém: 6 ek lisztet, 5dl tejjel csomó mentesre kavarok, majd felteszem főni, állandó kevergetés mellett. Mikor már szinte kavarhatatlanul sűrű, leveszem és hagyom kihűlni, miközben néhányszor megkavarom, hogy ne bőrösödjön be. 40-50 dkg margarint és kb.(no ez már szemre és kóstolásra megy nálam)20-25 dkg porcukrot, 3-5 ek kakaóport és nem egészen fél kisüvegcse rumaromát habosra kavarok. Mikor kihűlt a főzött krém, akkor a cukros margarint és a lisztes-tejes krémet összekeverjük. Javaslok bele 1, de akár 2 csomag Zseletin fixet is, mert attól lesz igazán jó állagú a krém. Érdemes az így elkészített krémet előző nap megcsinálni és hűtűben tartani, mert akkor jobban kezelhető, főként a díszítés folyamán.

A lapokat megkenem krémmel, annyit hagyva, hogy a tetejére és oldalára is jusson, meg egy kevés a habzsákba. A díszítés már egyéni fantáziára van bízva! :) Nagyjából ennyi és még a praktikákat is elárultam. :))

4 megjegyzés:

  1. De szeretnék Nálatok Szülinapos lenni:)
    Már megint két recepted is motoszkál a fejemben. Nem ééééér, hogy sütnöm kell:DDD Meg aztán zabálnom:( Mert bizony édes-sós sütiknél nincs nagy önkontrollom:( Pedig elterveztem a fogyókúrát, de úgy vagyok vele, mint Garfield:D Majd holnaptól fogyókúrázom!:))) Ma meg még ugye nincs holnap:DDDD

    VálaszTörlés
  2. Melyik a két kiszemelt "áldozat" most?? Süss csak, had örüljön a család! :))

    VálaszTörlés
  3. Had örüljön eddig jó:))), de had hízzon a család ez már kevésbé jó, sőőőőt:((( Nálunk egyedül Bence a giliszta, igaz, ha annyit mozognék mint ő bizti én is az lennék:)))
    A pizzás tekercset megcsináltam, nagyon fini lett:))) Legközelebb dupla adagból kell csinálni, így szól a rendelés:)))
    A pacsi is sikert aratott, lekvár helyett Tzatzikival ettük:DDD Sőt faltuk:(

    VálaszTörlés
  4. Óóó, de örülök, hogy ízlett a csiga...már a pizzás! :D :D A pacsin jól lehaltunk Viviel itt gyorsan, hogy Tzatzikival ettétek, de ha jól belegondolok, akkor miért ne! :) Na, ezt majd nekem is ki kell próbálnod. :))) Had hízzon a család! :) Nálunk a leggilisztább a Hanna. :)) Pussssz :))

    VálaszTörlés

Köszönöm az üzeneted, hamarosan olvasható lesz!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails