2010. július 2., péntek

Csokirúd


Először ezt a tortadíszítési elemet Edit tortasulijában láttam meg. Vonzanak az új és kihívást jelentő feladatok. Ezt is ilyennek gondoltam és na ná, hogy ki kellett próbálnom. A nagylányomnak sütök hétvégére tortát és ahogyan a lentebbi csokirózsák is az ominózus tortára készülnek, így ezek a csokirudak is. A végeredmény-ha publikálhatóan sikerül-akkor természetesen azt is hozom. :))
A legelső fázis, hogy jófajta műanyag fóliát szerezzünk be. Nekem elsőre szerencsém volt. Papír boltban vettem darabját 28 ft-ért és előlapnak használják állítólag lefűzésekhez. A lényeg, hogy könnyen hajtható legyen, de mégis tartással bírjon. Ha ez meg van, akkor csokirudak méretétől függően akár félbe s vághatjuk a fóliákat. Én egyszer csináltam 12x6 cm-es és 8x6 cm-es rudakat(emeletes torta lesz). Mivel könnyebb úgy haladni, hogy fel van jelölve a méret, így én bejelölgettem minden a méretet.
 (Már kísérleteztem előtte, ezért csokis a lap)
Majd az olvasztott csokival(ez piros boltos derby csoki volt) kikentem ügyelve arra, hogy sehol ne legyen túl vékony, ne világítson át a fólia sehol. Ha túl meleg, folyós volt a csoki, akkor sokkal nehezebb volt vele bánni, ezt megfigyeltem. Inkább kicsit hűltebben, vastagabban jobban lehetett kenni, tekerni. 

Aztán feltekercseltem a fóliát. Elsőbb nem csúsztattam addig a fóliát, hogy egymásba érjen a csokiszél, de aztán rájöttem, hogy inkább beleengedem a csokiba kb. 1mm-t, mert akkor egybefüggő a rúd. Ha maradt rajta egy kis hézag, azt ugye díszítésnél lehet úgy fordítani, hogy ne látszódjon, de sokkal könnyebben sérül, olvad azon a részen. Így a felétől már a ráengedéses technikával dolgoztam. Cellukszal rögzítettem a két végén. Majd fagyasztóba került pár percre, hogy megszilárduljon.
 
Javaslom-nekem ez bevált-hogy a munkálatot egy frottír törölközön csináljátok, azon nem csúszott annyira a fólia. A konyhapulton próbálkozva nehéz volt tartani, tekerni és ragasztani mert csúszkált.
Fagyasztóba raktam 8-10 rudat, addig megkentem a másik turnust és mire végeztem, az első széria már meg s dermedt. Tényleg szétpattan a fólia és szinte magától kicsúszik a csokirúd. A végeredmény meg a legelső képen látható. :)) Sok sikert és ha az első pár darab nem sikerül, ne keseredj el. Én is elsőre csináltam, az kezdő darabok visszaolvasztásra kárhoztattak, meg a gyerekek megették, de csak rá kell jönni a dologra, rá kell érezni és öröm lesz csinálni...ezt garantálom! :))

5 megjegyzés:

  1. Szia!

    Nagyon kecsegtető kis rudak, tetszik az sk jelleg, szerintem ki fogom próbálni:) Azt szeretném kérdezni, hogy használod fel őket? A torta szélét pakolod körbe velük?

    VálaszTörlés
  2. Szia KicsiKató! Igen, bingó! :)) Majd jön kép a kész produktumról is. :) Várom a beszámolód, ha kipróbáltad! Üdv.!

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Én is csináltam ilyen csokirudakat és csodálatosan szép tortát varázsoltam.Fehér csokibol is készültek rudak,de nehezebb vele dolgozni mert olvadékonyabb.A torta oldalát körbe kentem krémmel és a csokirudakkal körbe raktam. Ha lehetne tennék ide fotót róla!

    Üdvözletem:Margaretta

    VálaszTörlés
  4. Margaretta! Persze, nagyon szívesen kiteszem, de te ide nem tudod betenni. Küld el a gyurera@gmail.com-ra és beteszem ehhez a csokirudas posthoz. Én tejszínhabbal kentem körbe, arra ragasztottam rá a rudakat. Fehérben is láttam már, Edit torta sulijában egy mesés menyasszonyi tortán. Azzal a verzióval még nem kisérleteztem.

    Várom a képet a mail címemre!! Köszönöm a hozzászólásodat!

    VálaszTörlés
  5. Szia!

    Én is Edit torta sulijában tanulgatom a torta készítés fortélyait.Azért némi gyakorlat kell hogy csodás tortákat süssünk.
    Van amikor nem úgy sikerül ahogy képzeltem,de nem adom fel,próbálkozok tovább.Küldtem több torta képet ha nem baj.Az emeletes rózsaszin tortával nagyon sokat dolgoztam,de megérte mert Anyukám nagyon örült a meglepetésnek.

    Üdvözöllek:Margaretta

    VálaszTörlés

Köszönöm az üzeneted, hamarosan olvasható lesz!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails