2010. október 26., kedd

Tej(es)pite forever! :)))

Rég múlt időket idéző eledel ez részemről.  Gyerekkoromban sütött anyukám gyakran ilyet. Egyfelől nem túl idő igényes, leszámítva azt, hogy meg kell várni, hogy kihűljön, másfelől nem egy komoly nagyságrenddel bíró az alapanyag költségét tekintve sem. Egészen addig eszembe sem jutott a nosztalgia, még tavaly a párom be nem mondta, hogy "emlékszek rá? ettünk egyáltalán mi olyat, hogy tejes pite?" És meg kezdődött a vesszőfutásom a tejes pite vonalon. Kérdeztem anyukámat, már nem igazán emlékezett az arányokra ő sem, csak hogy palacsinta tészta szerű dolgot kell keverni. Rákerestem a neten, kipróbáltam többször ezt a palacsinta tésztás verziót, még nem a napokban egy Egészség nevezetű, ingyenes magazinban meg nem találtam a "Tejpite birsalmalekvárral" című receptet. Rögtön vérszemet kaptam és úgy gondoltam kap még egy utolsó esélyt a tejpite. Hát nagyon bölcsen döntöttem! :)) És akkor a recept azoknak, akik még emlékeznek erre a nem túl nemes, ámde finom csemegére.
Hozzávalók:
  • 4 tojás
  • 1 liter tej
  • 10 dkg vaj
  • 20 dkg liszt(ami nekem 25-re sikeredett, mert közben megzavartak)
  • 25 dkg cukor(ebből viszont csak 20-at teszek legközelebb mert nagyon édes lett)
  • 1 csomag vaníliás cukor, ami szintén elmaradt a zavaró tényező miatt :))
Egyetlen dolog volt konstans ebben a pitében, a zavaró tényező. :)) Szóval akkor az
elkészítése:
A tojás sárgáját a cukrot és a puha vajat, vaníliás cukrot keverjük habosra, majd adjuk hozzá a lisztet, keverjük el. Verjük kemény habbá a tojások fehérjét és óvatosan keverjük az előbbiekhez. Süssük sütőben 140 fokon 1 órán át. Figyelmet igényel, nehogy túlsüljön vagy löttyös maradjon, mivel minden sütő más. Akkor jó, ha a sütőből kivéve rugalmas, pudingos az állaga, teljesen kihűtve szeletelhető. Tálaljuk ízlés szerint bármilyen lekvárral, de barackkal vagy birssel fenséges desszert.
Ez volt a dolog hivatalos része az újságból. :) Én ugye, miért ne, szépen az egész tojásokat a tálba ütöttem, majd mikor már a liszt is benne volt, jutott eszembe, hogy a tojásfehérjéket habbá kellett volna vernem. Mikor sült már, akkor jöttem rá, hogy a vaníliás cukor kimaradt.... Nem adtam sok esélyt a dolognak, gondoltam még egy elrontott tejes pite..mit nekem?! De minden baki ellenére szépre sült!
Ahogy megláttam, hogy olyan vizuális képet ad, mint a lapban, akkor már reménykedtem. :) Én ezt a mennyiséget egy 33x20-as tepsibe öntöttem és egy órán át sütöttem 140 fokon. Viszont ennek a mennyiségnek ha 1 órát sütjük, akkor kicsit nagyobb tepsit is lehet használni, mert a felső pár milliméter lötyögős maradt cseppet vagy pedig a sütési időt kell 15-20 perccel növelni. Szeletelni csakis kihűlve tanácsos, mert melegen kicsit ragad, folyik még, de kihűlve tényleg úgy szeletelhető, mint egy puding féleség.
Könnyen kiemelhető szeletenként a tepsiből, pedig sem kikenve nem volt az edény amibe került, sem lisztezve. Legközelebb azért megpróbálom kizárni a zavaró tényezőket, nem el felejteni a vaníliás cukrot és a tojásfehérjéket felverni. :)))

13 megjegyzés:

  1. Neked igazán szépre sikerült. Az enyém nagyon gáz lett, bár lehet a receptemmel volt a gond, mert abba 8 vagy 9 tojás kellett

    VálaszTörlés
  2. Anyuuuu!
    Tejes pite I♥YOU!!!
    Amit most csináltál az nagyon fincsi lett :)

    VálaszTörlés
  3. Nálam is kereshetted volna a receptet! :-) Ez is az eredeti!
    http://fozni-jo.blogspot.com/2010/06/tejespite.html

    VálaszTörlés
  4. Bianka! Ezt a receptet nyugodtan merem ajánlani!!! Ne tudd, meg az ezt megelőző próbálkozásaim nekem is hogy sikerültek...és én is 8-10 tojással próbálkoztam, de nem kell bele!!Ha nem ragaszkodsz a nagyon édes, már csömör ízhez, akkor csak 15-16 dkg cukorral süsd. Nekünk úgy is nagyon ízlett, sőt, úgy még kapósabb volt. Mert hát azóta 2-3 naponta csinálom. :))) Végre elkészült a tojásfehérjés-felvert változat is... :) Próbáld meg Te is még egyszer és várom z infót!!!

    VálaszTörlés
  5. Dia! Tényleg, megnéztem!! :)) Most már mindegy, de azért köszi! :)) Azt megemlíteném, hogy a kajákon túl nagyon tetszenek a fotóid!!!! Nagyon jók, nagyon kiadják a lényeget! Te fotózod a kajákat vagy valaki segít ebben?? Elismerésem, akár ki érdeme! :)

    VálaszTörlés
  6. Szia!

    Most találltam a blogodra, mentettem a linket, még biztos visszajövök.

    A tejes pitét meg ki fogom próbálni, sose ettem ilyent és sose hallottam róla ezidáig, de nagyon szimpinek tűnik.

    VálaszTörlés
  7. Szia Szamira! Gyere, bármikor szívesen látlak és örülök, hogy benéztél hozzám!
    A tejes pitéről meg számolj be, ha megsütötted! :))

    VálaszTörlés
  8. Nos igen, megsütöttem,azon nyomban. Egyszerűen nem hagyott békén.
    A család felfalta és mindenki azt mondta, ez isteni!
    Köszönöm:-)

    VálaszTörlés
  9. Szamira! De örülök!!!!! :))))))) És köszönöm a visszajelzésed!!!

    VálaszTörlés
  10. Ezt a receptet én kukoricaliszttel sütöm - így a neve prósza / puliszka. A tepsibe öntött tésztába szilvalekvár / baracklekvár halmokat kanalazok, és úgy sütöm.
    Ha cukor nélküli tésztát készítek, akkor pedig tejfelt kanalazok bele ide is-oda is, és sonkát is szórok hozzá.

    VálaszTörlés
  11. Nagyon örültem, hogy rátaláltam erre a receptre. Drága jó nagymamám sütötte mindig. Mivel én még fiatal voltam, mikor Ő eltávozott, nem volt meg a receptem. Édesanyám soha nem sütötte, és már nagyon sok ismerőst kérdeztem meg, de senki nem ismerte ezt a süteményt. Végtelenül örülök neki, hogy most újra süthetek ilyet, és talán az unokáimnak is tovább adhatom ezt az egyszerű, olcsó, de mégis nagyon finom süteményt.
    További munkádhoz nagyon jó egészséget kívánok!!!

    VálaszTörlés
  12. Köszönöm az észrevételed és azt, hogy örömet tudtam szerezni Neked is ezzel a régi finomsággal! :))

    VálaszTörlés

Köszönöm az üzeneted, hamarosan olvasható lesz!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails