2011. július 5., kedd

Csemege uborka


Nagyon rég nem fanyalodtam már arra, hogy befőzzek, eltegyek, spájzoljak, mert bőven elégedett voltam a boltival és minden erőfeszítés nélkül meg is engedhettük magunknak, hogy boltban vegyük meg. Hát fordult a kocka, mint szerintem sokaknál és ha még egy-egy zöldséget, gyümölcsöt csak úgy kapunk is, akkor meg értelemszerű most már,  hogy befőzök, lefagyasztok, elteszek. Így történt ez az uborkával is. Anyukám unszolására elhoztam egy vödör kis uborkát és eltettem. Mi nagyon szeretjük a bolti csemege uborka ízét, állítólag ez a recept is nagyon hasonlít rá. Hát majd télen kiderül. :))

Hozzávalók: (5 literes üveghez )
  • 2 liter víz
  • 0.5 kg kristály cukor
  • 5 dl 10%-os ecet
  • 2 evőkanál só
  • 5 szem szegfűszeg
  • 3 babérlevél
  • 2 kiskanál szalicil
  • 2 kiskanál borkénpor
  • mustármag
  • torma (én nem kaptam, elhagytam)
  • kapor
Elkészítés:
Az uborkát legalább két léből alaposan megmossuk , a hozzávalókat összeforraljuk. A tisztára mosott üvegben az uborkát elrendezzük, majd ráöntjük a még forró, ecetes levet. Lezárjuk légmentesen és letakarva, száraz dunsztban, hagyjuk kihűlni. (kép is hamarosan)

1 megjegyzés:

  1. Valóban csak akkor érdemes eltenni télire akármit is ha kapja az ember a zöldséget, vagy gyümölcsöt.Az íze biztos hogy más amit magunknak rakunk be, bár volt már olyan hogy nem sikerült.-(

    VálaszTörlés

Köszönöm az üzeneted, hamarosan olvasható lesz!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails