2011. október 3., hétfő

Gyros pitában

Ha már a gyerek régóta nyösztet gyros-ért és a "hamarabb szabadulsz, ha beadod a derekad" elv alapján elkerülhetetlen, hogy elkészítsd, akkor íme egy tipp a pitára és az egész gyros-ra. A pita tészta természetesen Limarától való!
A tészta hozzávalói:
  • 3 dl  víz
  • 2 tk. só
  • 2 ek. olaj
  • 50 dkg liszt
  • 1 tk. cukor
  • 3 dkg élesztő
A lisztet 30-20 arányban sima és teljes kiörlésű lisztből használtam. A hozzávalókat kenyérsütő üstjébe tettem, dagasztottam, majd a gépet kikapcsolva közel egy órát pihentettem a tésztát. 8 részre vágtam, gombócokat formáltam belőle és még így is pihentek 3-4 percet. Limara tudományos megközelítésből is leírja, hogy miért van erre szükség. :) Aztán a sütőt légkeverésen 160-170 fokra melegítem és kinyújtom a bucikat. Egy sütőlemezre helyeztem hármasával és mikor felpúposodik a teteje, attól számított 5-6 percig sütöm még. Aztán kirakom rácsra hűlni, még a következő adag készül. És íme a pita:
A tetejéből egy kicsit levágunk és egy helyes kis "táskát" kapunk, amit aztán kedvünkre tölthetünk meg. Nálunk hétvégén a csirkecomb volt nagyon akciós áron a baromfi boltban, így vettem 3.5 kg-ot belőle, amiből 10 db-ot (felső comb volt mind) félre tettem és most sült vacsira, a többit kicsontoztak, bőrét lehúztam és összecsíkoztam nem túl kicsit darabokra. Egy csomag Lucullus gyros fűszerkeverékkel megszórtam meg egy kevés olajjal összegyúrtam, hagytam fél órát pihenni és megsütöttem. Mire elfövi a levét és sülni kezd, meg is puhul a hús. Addig még a hús készült, elkészítettük a zöldségeket a gyerekekkel. Az egyik uborkát karikázott, a másik hagymát pucolt én paradicsomot karikáztam fel és káposztát szeltem és nekem jutott a könnyes feladat,a hagyma felvágása is. :) Készítettünk még egy nagy doboz joghurtból 2 féle öntetet is, az egyik ezersziget volt a másik csak egy kevés fokhagyma port és sót kapott és kész is volt a fokhagymás öntet. És neki ültünk és elég rendesen belaktunk gyrosból....

Ismételten köszönjük Limara! :))

3 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta, különösen megtőltve fincsi lehetett! Már láttam sok helyen ezt a fajta tésztát de még nem próbáltam ki, pedig nagyon jó lehet!:)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon guszta, imádom a pitát!

    VálaszTörlés
  3. Mi is nagyon szeretjük Mária, de mostanában inkább nem a zsebes, hanem a feltekerős változatot készítjük. Oka: a gluténmentes változat így egyszerűbb. :)

    VálaszTörlés

Köszönöm az üzeneted, hamarosan olvasható lesz!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails