2010. július 18., vasárnap

Vanília-, és csokifagyi


Mohánál mostanában nagyon sokt kalandozok és a fagyik is nála ihlettek meg. Én alapból a két fő fagyit gondoltam elkészíteni. Isteni finom, de nem éppen pénztárca kímélő, ami azért nálunk nem mindegy, bevallom.
A vaníliafagyit így készítettem a nála található recept szerint.
  • 6 dl tejszínt
  • 3 tojássárgáját
  • 1 tubus sűritett tejet
  • egy rúd vanília magjai helyett én egy csomag vaníliás cukrot
lassú tűzön besűrítettem, majd ha ez meg volt, akkor
  • 1 tábla fehércsokit
feltördeltem kockákra és a meleg sűrítménybe kevertem olvadásig. Vízfürdőben kihűtöttem és ment 5-6 órára-egy éjszakára akár-a hűtőbe tettem és mikor már teljesen besűrűsödött állagú lett és jól visszahűlt, akkor robotgéppel legalább 5 pecig a legmagasabb fokozaton habosítottam. Mehetett a fagyasztóba. Fogyasztás előtt fél órára tegyük át a sima hűtőbe és akkor jól adagolható.

A csokis verzió ugyan úgy készül, mint a vaníliás, de én abból elhagytam a vaníliát és a besűrítést követően én 20 dkg étcsokit adtam hozzá, amit felolvasztottam a meleg tejszínes sűrítményben. Adtam hozzá még másfél ek. holland kakaóport is. A folyamat ugyanaz innen, mint a vaníliásnál! Hűsítő, finom és krémes!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm az üzeneted, hamarosan olvasható lesz!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails