2012. november 13., kedd

Hamis leveles sós rúd



Egy kolléganőmtől kaptam a receptet szintén. Vadászok a sós dolgokra, valahogyan azok mostanság jobban bejönnek, jobban esnek. Ez egy abszolút működő, igazán finom rágcsálnivalót adó recept, bár kissé macerás vagy könnyen elrémíthet embereket, hogy többször áthajtogatós, de pont ez adja a lényegét. Tehát akkor a 

Hozzávalók:
  • 36 dkg margarint elmorzsolunk
  • 60dkg liszttel, majd összekeverjük a
  • 3 kiskanál sóval
  • 3 tojássárgájával és
  • 4.5 dl tejföllel
Lágy tésztát kapunk belőle. Enyhén lisztezett nyújtólapon vékonyra (1 ujjnyi) nyújtjuk, majd a tésztát jobbról is és balról is középre hajtjuk, majd ahol a tészta középen találkozik, ott is félbe hajtjuk. Letakarva 20 percre a hűtőbe tesszük. Ezt a hajtogatást és pihentetést még kétszer megismételjük! Sütés előtt még egyszer meghajtogatjuk, majd kb. 1 ujjnyira nyújtjuk. Felvert tojással megkenjük, majd ujjnyi csíkokra vágjuk derelye metszővel, megszórjuk reszelt sajttal. Ennél a pontnál folpackkal borított kemény papírra is rakhatjuk, és azonnal fagyasztóban lefagyasztjuk vagy 170 fokra előmelegített sütőben készre sütjük. A fagyasztott sós rudakat én utána egy neylon zacskóba szedtem, majd sütéskor a hideg sütőbe( nem kell előmelegíteni) helyezve készre sütöttem. Nem kell kiolvasztani sem sütés előtt!
Nagyon finom, valóban levelesre sült sós rudakat kapunk!

Az arányokat megtartva, de a lisztet gm kenyérlisztre cserélve is nagyon finom sajtos ropogtatni való készíthető így gluténmentes verzióban is! :)

2 megjegyzés:

  1. Kedves haNa!
    Nem értem címet, mitől hamis leveles, hiszen valóban leveles a sok hajtogatástól. Egyébként nagyon jónak tűnik, ki fogom próbálni, köszönöm a receptet.
    Rita

    VálaszTörlés
  2. Kedves Rita! Jó a kérdésed! Nem tudom, csak azt, hogy az újságban, amiből kifénymásolta a kolléganő, konkrétan így szerepelt: "Sajtos stangli hamis leveles tésztából" :))) Konkrétan Devich Jánosné beküldött receptjét tették közzé.

    VálaszTörlés

Köszönöm az üzeneted, hamarosan olvasható lesz!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails