2011. augusztus 21., vasárnap

Egy újabb dobos torta




6 db piskóta lapot sütöttem, egyenként :
  • 2 tojásfehérjét
  • 2 ek cukorral
  • 1 ek vízzel habosra kevertem
majd hozzáadtam
  • 2 tojás sárgáját
  • 2 ek lisztet
és csatos torta formában 10 perc alatt 150 fokon-légkeveréssel-készre sütöttem. Nekem ez a rajzoljunk fel köralakot a sütőpapírra dolog nem jön be, így a csatos torta forma alját eleve sütőpapírral fogatom be, így könnyen leválasztható a piskóta a sütőlemez aljáról, majd a papírról is.
A piskóta sütés előtt jóval már elkészítem a dobos krémet, amit itt találhattok meg.  

A krémet az itt megadott mennyiség duplájával szoktam elkészíteni!!!!! 

A kihűlt lapokat betöltöm, körbe kenem a tetejét és a torta oldalát is és lehetőleg egy kevés krémet hagyok-már ha a gyerekeimtől tudok :)-a díszítéshez is.


A betöltött és körbekent tortát legalább 1 éjszaka a hűtőben hűtsük be, mert akkor igazán szépen megszilárdul a krém, jó állagú lesz az egész torta, amit ebben az állapotban jól lehet szállítani és nem utolsó sorban megvágni is!!!
A 6 lapból egyet félre tettünk, ez lesz a teteje a tortának, amire az égetett vagy inkább gyengén karamellizálódott cukrot így készítsük el:

  • 15 deka porcukor
  • 2 tk. ecet
  • 2 tk. vaj
  • víz
Egy kisebb teflonozott edénybe szitálom a porcukrot és annyi vizet adok hozzá, amennyivel épphogy simára lehet keverni. (kb 4-5 ek) Hozzáadom az ecetet és a vajat, és közepes lángon folyamatosan kevergetve elkezdem megolvasztani. Amikor elpárolog a víz, kikristályosodik a cukor, (nem kell megijedni!) aztán lassan elkezd olvadni, és pirulni. Mivel nem magas, hanem csak mérsékelt lángon olvasztom a cukrot, elég hosszadalmas. Amikor borostyánszínű lett a karamell, azonnal leveszem az a tűzről és az előkészített piskótára kanalazom, amit én előbb félbe vágtam. ( Egy hosszú, vajazott pengéjű késsel felcikkezem a még forró karamellt) Nekem ez a része teljesen sikertelen volt, így gondoltam egyet és meleg vízbe mártottam a kés pengéjét és gyönyörűen vitte a már félig megdermedt pirított cukrot. Nem szálasodott ki a cukor, szép, éles vágást sikerült képeznem.
 Majd a kész cikkekkel körbe rakjuk a torta tetejét.

És megvágva:


2 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett! Ezt kéne már végre megtanulnom, mert a kissebbik lányomnak ez a kedvence, de eddig még nem mertem belevágni. Így ahogy elolvasom úgy gondolom, na majd most ! Aztán csak olyan süteményt választok sütni amit már kipróbáltam!

    VálaszTörlés
  2. Éva! Egyszer, csak úgy, ki kell próbálni otthonra, semmi apropója ne legyen. Az íze nem lesz rossz, de legalább ha hiba csúszik be, legközelebb mikor élesbe sütöd, tudni fogod, hogy mit kell másként. Tényleg nem olyan ördöngösség ez sem! :))

    VálaszTörlés

Köszönöm az üzeneted, hamarosan olvasható lesz!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails