2012. március 12., hétfő

Mint a tüdő a fazékból....

....kidagadok én.... Énekelhette volna ez akenyér, ha tudná. :)))
Elég vicces volt a helyzet, mikor a lentebb található Shar B lisztből készült kenyér a sütőben elkezdett nőni-nőni és mintha soha meg sem akarna állni. :) Elsőbb örültem, aztán megrémültem hogy mi lesz ebből, majd elkeseredtem, hogy hogy néz ez ki így. :)) De aki a jóval sem elégedett és tökéletesre vágyik, az így jár. :)

Az biztos, hogy amit másként csináltam: Tettem bele kb. 2 tk. szezámmagot, rendeltem kenyér fűszer keveréket, abból tettem bele 1 kk.-al, de az nem okozhat ilyen mértékű...sőt semmilyen növekedést, hisz az csak koriander, édeskömény, kömény, ánizs mag őrleményből áll, viszont épp a napokban Limaránál nosztalgiáztam megint és tudjuk, hogy Ő a kenyerek, kelt tészták alfája és omegája és nála a hagyományos kenyérnél olvastam, majd be is villant, hogy ő citromsavat(?) szokott használni egy csipettel a kenyerek készítésénél, mert valami olyan volt, hogy elősegíti a kelés folyamatát. Gondoltam, üsse kő, tettem bele a fent említetteken túl én is egy csipettel. És ez lett!!! Én csak erre merem fogni ezt az egészet, hogy ugyan az a liszt, ugyan az a technológia, ugyan az az élesztő, ugyan akkora mennyiségben és még is a másik kenyér fele ekkora volt.... :)) És a bélzete sem semmi ám! Levegős! Harmadnap, hűtés, fagyasztás nélkül is puha, ruganyos, finom! Ma muszáj leszek megint elkészíteni, bár a kenyér fűszert el kell hagynom, mert Hannának azzal nem ízlett, bár meggyőződésem, hogy a bolti fehér és félbarna kenyér is tartalmazhat valami ilyesmit, mert tökéletesen búzalisztes kenyér illata, íze volt. Meg mondom egy pillanatra vissza kellett pörgetnem a "filmkockát" hogy biztosan a lisztmentes Hanna polcról vettem le lisztet a kenyérhez?! :))
És akkor a bélzete:
Ahogy hűlt, persze esett összebb, ahogy a levegő távozott belőle, ennek köszönhetően a formája is elég mókásra sikeredett, de szerintem jól látható a kenyér belének lazasága.

4 megjegyzés:

  1. Hű!! Tényleg nem semmi méretű lett, látszik, hogy nagyon szépen megkelt! Most akkor teszek én is néhány kísérletet az aszkorbinsavval, úgyis ma kell sütnöm Ábelnek kenyeret, és majd beszámolok.

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Aszkorbinsavat=C vitamint használ Limara is, bár én úgy tudom, hogy az a morzsálódást gátolja. Nagyon érdekes lett a kenyeres. Én erről lisztről nem hallottam még.

    VálaszTörlés
  3. Szia Vali!
    Lehet, hogy igazad van, hogy a morzsálódás ellen jó az aszkorbinsav, bár nekem úgy rémlett, hogy a kelés folyamatát segíti. Utána fogok olvasni Nála! :)) Most már izgat. :) A kenyér formája attól ilyen érdekes, mert nagyon megkelt a sütőformában és mivel elég levegős is volt, így eldőlt egy irányba, aztán a másik oldala meg felrepedt. :)
    Ez a liszt gluténmentes. Vagy ismered a gluténmentes dolgokat csak konkréten a Schar lisztről nem hallottál még? Addig örülj neki, még nem kell használnod is, mert a legolcsóbb helyen is 1250 ft kilója. :((( Ha kis bio boltokban veszed, akkor meg 1500-1800-ig is hallottam már.

    VálaszTörlés

Köszönöm az üzeneted, hamarosan olvasható lesz!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails