2010. február 10., szerda

Rakott csirkemell szelet

Ez többnyire nagyobb mennyiségű húsból mutatósabb. Lehet-én leginkább ezt használom-csirkemell filéből és karajból is készíteni.
Hozzávalók:
  • 1kg csirkemell filé
  • 2-3 dl főzőtejszín
  • 40dkg reszelt sajt
  • tojás
  • liszt
  • bors
A csirkemell filét vékony szeletekre vágom, lesózom, borsozom. Majd a lisztben és a felvert tojásban megforgatom. Van aki ezután a reszelt sajtban ugyan úgy, mint a zsemlemorzsában megforgatja, de én nem szeretem, mert utána már tojásos lesz a sajt, összeáll, hasonlók. Tehát a tojás után én egy tűzálló jénaitálat kicsit kivajazok, beborítom vékonyan reszelt sajttal és rárakom a húsokat egymás mellé. Ha kész egy réteg, akkor kicsit vastagabban megszórom sajttal és jön a következő réteg, egészen addig, még a húsunk el nem fogy. A tetejére sajt kerül. Ha készen vagyunk a rétegezéssel, ráöntjük a tejszínt és lefedjük alufóliával. Kb. 160 fokon sütjük(pároljuk elsőbb) 30 percig, majd levéve róla fóliát, pirosra sütjük a tetejét(vagy ki hogyan szereti, kevésbé ropogósan). Szépen szeletelni csak kihűlve lehet, melegen hamarabb megcsúsznak a rétegek egymáson, de úgy is finom. Mi leginkább krumpli pürét eszünk hozzá. Nem mondom, hogy olcsó kaja, de az biztos, hogy kis adag is nagyon laktató belőle.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm az üzeneted, hamarosan olvasható lesz!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails